|
Japán KI művészetek (aikido, battodo, reiki)
1988-ban a Makó Budo Klub gyerek csoportjában kezdtem el aikidozni, Márton Imre sensei irányítása alatt. Két évvel később a felnőttekhez csatlakoztam, majd pár év elteltével már gyerek edzéseket vezettem. 1995-ben Grazban Tamura Nobuyoshi shihan előtt sikeres első danos vizsgát tettem. Ez év végén egyetemi tanulmányaim miatt Szegedre költöztem, melynek 7 éve alatt a Rendőr Testedző Egylet Aikido szakosztályában rendszeresen tartottam edzéseket. 1999-ben ugyan csak Tamura sensei-től második, míg 2002-ben harmadik dan fokozatot kaptam. 1999 szeptemberétől 4 hónapot tanulmányi ösztöndíjasként Angliában töltöttem, ahol szintén aktívan edzettem a Ralph Reynolds shihan által alapított Aikido Fellowship of Great Britain birminghemben lévő központi dojoban. 2002 őszén Budapestre költözve saját dojo-t nyitottam Futomani Aiki Dojo néven, mely a Makó Budo Klub keretein belül a Magyarö Aikido-Kultúra Szakszövetség Tamura Tagszervezetének tagja.
 |
A dojo azóta már ovis és gyerek csoportot is működtet. 2004 tavaszán két hónapot töltöttem japánban, ahol több nagoyai dojo-ban is edzettem, melyek közül kitünt az O'Sensei által is meglátogatott Wada Akira Shihan által alapított és vezett Aikikai Nagoya Shibu Aikido Thashiro Dojo. A japánban szerzett tapasztalataimat az Aikido Magazin 28. számában osztom meg az olvasóval, képek pedig a galériában érhetők el. A 2006 áprilisi Tamura Sensei által vezetett edzőtáborban sikeresen vizsgáztam le negyedik dan fokozotra.
Az aikidoval párhuzamosan rendszeresen részt veszek battodo, jodo és iaido edzéseken is. Így a 2004-es franciaországi nemzetközi edzőtáborban battodo-ból Jean Pierre Reniez shihan-tól megkaptam az első dan fokozatot. 2005-ben a Magyar Battodo Szövetség elnökségi tagjává választottak. Jelenleg 3 dan fokozattal rendelkezem. 2003-ban megismerkedtem a reiki tradicionális iskolájával (Usui Shiki Ryoho), melyből 2005 évvégén megkaptam a mester (harmadik) fokozatot.
2006 őszén aikido, míg 2007 őszén battodo edzéseket indítottam a veresegyházi Szabadidős és Innovációs Központban. Míg 2007 évvégén a pesti és a veresi dojok aktív tagjaival megalapítottuk a KiME-t, mely jelenleg 3 szakosztályt foglal magába: aikido, battodo és reiki.
Végzettségem:
2001-ben végeztem a Szegedi Tudományegyetem biológus (biokémia-mikrobiológia) szakán. Jelenleg pedig a Semmelweis Egyetem Sport és Neveléstudományi Doktori Iskola PhD hallgatója vagyok.
Pintérné Gazdag Anett
|